„Alkotmányunk ma is ezeken az ősi alapokon nyugszik”
„Alkotmányunk ma is ezeken az ősi alapokon nyugszik”

Szer és a jog

1896 a millennium éve volt, amikor országszerte ünnepségekkel, politikai gyűlésekkel, tudományos tanácskozásokkal, egyházi szertartásokkal, bálakkal emlékeztek meg a magyarság Kárpát-medencébe való ezer esztendővel korábbi betelepedéséről. Akkoriban két alföldi város is büszkén vállalta annak az örökségét, hogy területén került megrendezésre a honfoglaló Árpád vezetésével Szeren tartott első „országgyűlés”. Kecskemét ...

Patrona Hungariae
Patrona Hungariae

Kétezer éves kultusz

A katolikus egyház szentjeinek sorában immár mintegy két évezrede kiemelt tisztelet illeti meg Szűz Máriát, aki a katolicizmus tanítása szerint a megtestesült és emberré lett Isten, Jézus Krisztus édesanyja. Az egyházi évben számos ünnepe van Máriának: februártól decemberig.

A legjelentősebb közülük Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.), amikor is arra emlékeznek a hívek, hogy Szűz Mária földi élete végén testestül-lelkestül a ...

Szende szűz, vagy edzett katona?
Szende szűz, vagy edzett katona?

Az „oroszok hercege”

 

Szent Imre herceg alakja a szűzies fiatal életmód példaképe a magyar katolikus hagyományban. Első királyunk fiáról azonban a krónikák följegyezték, hogy katonai tisztséget viselt, s a kutatók föltételezik, hogy vezérként részt vett a II. Konrád német császár támadása (1030) elleni sikeres hazai védekezésben. Az „oroszok hercege” (dux Ruizorum) cím birtokosaként vagy a nyugati határvédelem vezetője volt, vagy a királyi ...

Új kenyér és sztálinista alkotmány Árpád árnyékában
Új kenyér és sztálinista alkotmány Árpád árnyékában

Kereszténység és magyarság

 

„Itten van gusztus huszadika… Estván király… Alkotmány… Miazmás…” – hangzanak el a remekül eltalált szavak Tímár Péter Egészséges erotika (1985) című „szocioszatírájában”. A filmbéli ládaüzem Rajhona Ádám által megformált vezetőjének darabossága és bizonytalansága ugyan dramaturgiai fogás, jól mutatja azonban az államszocializmus kori közvéleménynek az ingatag alapállását az augusztus huszadikai ...

Ora et labora! – Bencés életmód és gasztrojavak a középkorban
Ora et labora! – Bencés életmód és gasztrojavak a középkorban

Böjt egy szem datolyán

A szerzetesség szellemi gyökerei az ókori kereszténységig nyúlnak vissza. Volt ugyanis több olyan irányzata Jézus Krisztus korai követőinek, akik úgy vélték, hogy a világtól való teljes elvonultság, ezáltal a magányos (monasztikus) és szemlélődő (kontemplatív, vagyis az Isten és az ember kapcsolatát állandóan vizsgáló) életmód az üdvösségre vezető. Bár az ókeresztény egyházi vezetők a családi életszerepeket, vagy éppen a ...

V4 az első ezredfordulón? – Közép-Európa közös szentje: Adalbert
V4 az első ezredfordulón? – Közép-Európa közös szentje: Adalbert

Közös érdekek

A közép-európai „visegrádi népek” – a magyarok, a lengyelek és a csehek, valamint a szlovákok – évszázadok óta nagy és erős birodalmak között, egyfajta „köztes-európai létben” élnek. Előbb a német és a bizánci birodalom, majd a Német-Római Császárság és az iszlám török Oszmán Birodalom, végül a Habsburg Monarchia és Oroszország között kellett önálló nemzeti identitásukat, továbbá nyelvüket és kultúrájukat ...

Könyves Kálmántól Drakuláig – Boszorkány- és vámpírtörténetek a Kárpát-medencéből
Könyves Kálmántól Drakuláig – Boszorkány- és vámpírtörténetek a Kárpát-medencéből

A történelmi magyar állam területe a vámpírtörténetek kedvelt helyszíne immár évszázadok óta. Erdélyben játszódik Bram Stoker Drakula (1897) című ikonikus gótikus regénye éppúgy, mint Roman Polanski zseniális horrorparódiája, a Vámpírok bálja (1967). Stoker munkája szolgáltatta a szüzsét Friedrich Murnau filmjéhez is: az élőhalott vámpírról szóló némafilm, a Nosferatu (1922) a német expresszionista filmművészet egyik legkülönlegesebb alkotása. Az ...

Sámánok és/vagy táltosok? – A régi magyarok szent emberei
Sámánok és/vagy táltosok? – A régi magyarok szent emberei

Az emberi civilizáció kialakulása óta minden kultúrának megvannak a maga szent emberei, akik sajátos funkciókat látnak el a közösségeken, illetve a társadalmakon belül. Egyrészt a transzcendens erőkkel (istenekkel, másvilági lényekkel stb.) tartják a kapcsolatot, másrészt tanító, gyógyító és – mai fogalmaink szerint – közösségszervező szociális szereppel is rendelkeznek. Az ősi magyar néphit a – tradíciónkban a sámánizmus egyik formájaként ...

Szeri bestiárium – A turulmadártól a párducos Árpádot őrző oroszlánokig
Szeri bestiárium – A turulmadártól a párducos Árpádot őrző oroszlánokig

A bestiárium az állatalakoknak, mint jelképeknek a néphagyományban, az ősi kultúrákban, a művészetekben, a vallásokban, a történelemben, valamint a hatalmi és politikai szimbolikában való megjelenésének a leírása. Szimbólumértékű állatmotívumok – így például a turulmadár, a párduc és az oroszlán – találhatóak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark területén is.

 

Emese álma

 

Anonymus Gesta Hungarorum című munkája elején ...

Kelet és Nyugat között – Ki volt Magyarország első püspöke?
Kelet és Nyugat között – Ki volt Magyarország első püspöke?

 

A kereszténység a Kárpát-medencében ókori gyökerű, hiszen számos római kori katakombát és templomot tártak föl az archeológusok a térségben. A magyarság pedig – mint azt mind régészeti leletek, mind bizánci történeti források alátámasztják – már a honfoglalás előtt megismerkedett a Krisztus-hittel. Az első ezredfordulón létrejött magyar állam a nyugati és a keleti kereszténység érintkezési övezetében, a nagy egyházszakadás (1054) után ...

Magyarok Kalandjai Blog

Friss topikok

süti beállítások módosítása