Kelet és Nyugat között – Ki volt Magyarország első püspöke?

 

A kereszténység a Kárpát-medencében ókori gyökerű, hiszen számos római kori katakombát és templomot tártak föl az archeológusok a térségben. A magyarság pedig – mint azt mind régészeti leletek, mind bizánci történeti források alátámasztják – már a honfoglalás előtt megismerkedett a Krisztus-hittel. Az első ezredfordulón létrejött magyar állam a nyugati és a keleti kereszténység érintkezési övezetében, a nagy egyházszakadás (1054) után pedig határterületén helyezkedett el.

 

Elfogott térítőpüspök,

sikertelen vándorszerzetes

 

Taksony nagyfejedelem 962-ben Szalk nevű követét küldte Rómába XII. János pápához, kérve: népünk részére küldjön püspököt, aki a magyarok körében megkezdi a keresztény missziót. A következő évben a római főpap püspökké szentelte és útnak indította Zacheust, akit azonban I. (Nagy) Ottó német-római császár útközben elfogatott és nem engedett eljutni a Kárpát-medencébe. Egy szűk évtizeddel később Regensburgi Szent Farkas rövid ideig, mint vándorszerzetes térített a magyarság szállásterülete nyugati részén. A később regensburgi püspökké kinevezett, majd 1052-ben szentté avatott bencés nem járt nagy sikerrel, s emiatt csak pár hónapot töltött magyar földön.

03_1.jpg

Regensburgi Szent Farkas ábrázolása egy 15. századi képen

Géza nagyfejedelem 972-ben már Ottó császárral vette föl a diplomáciai kapcsolatokat, jelezve neki, hogy népével együtt fölvenné a keresztény vallást, s főpapot kért. Nem sokkal később meg is érkezett udvarába Sankt Gallen-i Bruno bencés szerzetes, missziós püspök, aki az uralkodót és családját, valamint a magyar előkelők egy részét meg is keresztelte. Később ezen alapokra építette a magyar egyházszervezetet államalapító királyunk, I. (Szent) István. Ő már a német hierarchiától (a salzburgi, a magdeburgi és a passaui főpásztoroktól) független önálló, közvetlenül a pápa joghatósága alá tartozó magyar egyházat hozott létre.

 01.jpg

Géza fejedelem a Képes Krónikában

 

Türkia metropolitája

 

A keleti egyházban Jézus első tizenkét tanítványával egyenértékűnek tartott görög származású testvérpár, Szent Cirill és Szent Metód, a „szlávok apostolai” egyike, Metód – mint legendájában olvashatjuk – találkozott, valószínűleg valahol az Al-Duna vidékén a magyar – ahogy a szövegben szerepel „ugor” – királlyal. (A történettudomány napjainkban úgy véli, valamelyik magyar törzsfővel). „Midőn az ugor király a dunai részekre érkezett, látni akarta őt [Metódot]. És jóllehet egyesek [azt] mondták, s [úgy] vélekedtek, hogy ezt kínszenvedés nélkül meg nem ússza, elment hozzá. Ő [a király] azonban uralkodóhoz méltóan tisztelettel, fényesen és örömmel fogadta. És elbeszélgetvén vele [Metóddal] úgy, ahogy két ilyen férfiúnak társalogni illik, megkedvelte, megcsókolván és nagy ajándékokkal [elhalmozván] elbocsátotta, [ezt] mondván neki: »Emlékezz meg rólam, tisztelendő atyám, szent imáidban mindenkor!«”

Az első magyar vezetők (Termacsu, Árpád nagyfejedelem dédunokája és a harmadik legnagyobb politikai tisztséget viselő Bulcsú karcha) 948-ban érkeztek a bizánci udvarba, ahol szövetségkötési és keresztény hitre térési szándékukat fejezték ki. Mindketten megkeresztelkedtek ekkor. Öt évvel később az erdélyi nagyúr, Gyula látogatott el VII. (Bíborbanszületett) Konstantin császárhoz, s ő nemcsak keresztény lett, de a konstantinápolyi pátriárka egy fölszentelt püspököt adott mellé a magyarok (akiket a korabeli bizánci szövegekben türköknek hívtak) megtérítésére. Gyula „magával vitt egy jámborságáról híres, Hierotheosz nevű szerzetest, akit Theophylaktos [pátriárka] Türkia püspökévé szentelt, aki odaérkezvén, a barbár tévelygésből sokakat kivezetett a kereszténységhez” – olvashatjuk egy bizánci krónikában.

02_1.jpg

Jézus Krisztus megáldja Bíborbanszületett Konstantint. Elefántcsont faragvány a 10. századból

 

Hierotheoszról, akit a ma is hivatalban lévő I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka 2000-ben (Szent István magyar királlyal együtt) az ortodox egyház szentjévé avatott, nem sokat tudunk. A középkortörténeti és a bizantinológiai kutatások szerint Gyulafehérvárott lehetett a székhelye, de Marosvár (a későbbi Csanád) neve is fölmerült.

A tizedik századból fönnmaradt több bizánci főpapi pecsét is, amelynek tulajdonosa – Theophylaktos, Antónios, Démétrios – a magyarok (türkök) főpásztora (püspöke, illetve metropolitája) volt. Mivel a pecsétek közül kettőn is Szent Dömötör látható (a harmadikon az Istenszülő Szűz Mária), voltak olyan kutatók, akik Szávaszentdemeterre, illetve Szegedre (ahol a város első ismert templomának szintén Dömötör volt a védőszentje) tették ezen főpapok föltételezett székhelyét, sőt – egy régészeti lelet kapcsán – még Szer (Ópusztaszer) is szóba került. (Napjainkban a középkori egyháztörténettel foglalkozó szakemberek többsége szerint nem valós, hanem címzetes egyházmegye volt a türkiai püspökség / metropólia, amely inkább a nyugati térítéssel szembeni keleti egyházigazgatási jogigényt fejezte ki, semmint valós tartalmat takart.)

 

Az ópusztaszeri pásztorbot titka

 

Trogmayer Ottó, Csongrád megyei múzeumigazgató, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik létrehozója írta a következőket. „A pusztaszeri ásatások során a 320. számú sírban figyelemre méltó tárgy került elő 1973 nyarán. A sír elhelyezkedése is fontos, mert helyzetéből pontos statigráfiai megfigyelésekre juthatunk. A hátán fekvő, nyugat–kelet irányú csontváz koponyáját ugyanis a háromhajós bazilika déli apszisának alapozási árkával átvágták. […] Jobb válla mellett henger alakú elefántcsont tárgy feküdt, amelyet keresztben erős vasszeg fúrt át. Az elefántcsont henger 11,5 cm hosszú és 2,5 cm átmérőjű. A jobb boka mellett vaskarikába illesztett vaskos vashegyet leltünk. Nem kétséges, hogy a kérdéses tárgyak egy ún. tau-pásztorbot fejét, illetve hegyét jelzik. A test hossza mellett fekvő fából készült bottörzs teljesen elkorhadt. Az elefántcsont botfej igen erősen kopott, használati nyomokat mutat, csak halvány nyomokban figyelhetők meg farkasfogszerű bekarcolt díszítés nyomai.”

A tau-kereszt (más néven Szent Antal-kereszt, vagy egyiptomi kereszt) a keleti egyházban a szerzetesi vezetők és a püspökök pásztorbotja volt a tizenegyedik században. Egyiptomi Szent Antal az egyik első remete és szerzetes volt, akinek legendája és emlékezete mind a keleti, mind a nyugati kereszténységben jelen van csaknem két évezrede.

04.png

Egyiptomi Szent Antal, kezében tau-végződésű pásztorbottal, köpenyén tau-betűvel. Miniatúra egy brit imádságoskönyvből az 1390-es évekből

 

Ugyan Trogmayer az említett ópusztaszeri kereszt-leletet nyugati eredetűnek vélte és az egyik szeri bencés apátnak tulajdonította, elismerte, hogy „jogos lehet talán az a feltételezés is, hogy bizánci térítő püspök jelvénye volt a pusztaszeri pásztorbot.”

Valószínűleg végleges és megnyugtató választ soha nem kapunk arra a kérdésre, hogy ki volt a Kárpát-medencében szolgáló első keresztény főpap, vagy hogy ki volt a (még akár a vándorló) magyarok első püspöke. Tény, hogy keleti ortodox és nyugati katolikus térítők nagyjából egy időben jelentek meg magyar földön a tizedik század közepén. Az pedig nagyon halovány föltételezés csupán, hogy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark területén keleti püspöki központ volt. De nem lehetetlen!

A blog tartalmát Ópusztaszer, a Magyar Kalandok Parkja támogatta. 
Jegyvásárlás: 

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandosopusztaszer.blog.hu/api/trackback/id/tr3517853541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.06.10. 18:50:44

Csak szólok, hogy mind az itt lévők és mind a "honfoglalók" keresztények voltak.

Magyarok Kalandjai Blog

Friss topikok

süti beállítások módosítása