Kétezer éves kultusz

A katolikus egyház szentjeinek sorában immár mintegy két évezrede kiemelt tisztelet illeti meg Szűz Máriát, aki a katolicizmus tanítása szerint a megtestesült és emberré lett Isten, Jézus Krisztus édesanyja. Az egyházi évben számos ünnepe van Máriának: februártól decemberig.

A legjelentősebb közülük Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.), amikor is arra emlékeznek a hívek, hogy Szűz Mária földi élete végén testestül-lelkestül a mennybe vétetett. Szűz Mária – vagy ahogyan a keleti szertartású egyházak nagy részében a liturgikus, vagy más szent szövegekben nevezik: az Istenszülő – személye olyannyira fontos a teológiában, hogy a róla szóló tanítás – a mariológia – a katolikus dogmatika egyik külön ága. Személye ugyanis elválaszthatatlan attól az alapvető hittételtől, hogy Jézus Krisztus egyszerre volt valóságos ember és valóságos Isten.

Mária kultusza egyidős a kereszténységgel: megemlékeznek a Krisztus-hívő közösségek többek között születés- és névnapjáról. A legjelentősebb Mária-ünnep az egyházi évben Nagyboldogasszony napja. Ennek teológiai tartalmáról a Magyar Katolikus Lexikonban a követőket olvashatjuk. „Mária földi életének befejezése után testével-lelkével együtt fölvételt nyert a mennybe, föltámadt Fia dicsőségébe. A testével-lelkével együtt kifejezés a teljes üdvösséget hangsúlyozza. Krisztus is testi valóságban támadt föl, és az örök életbe mindenki csak személyisége szerint juthat. Az ember test és lélek egysége, így a túlvilági üdvösséget nem hordozhatja csupán a »lélek«.”

Hol magasabb a föld az égnél?

Mária földi életének a végét a jeruzsálemi keresztény gyülekezet már a negyedik–ötödik században ünnepelte, mint Mária elszenderedésének (Dormitio Sanctae Mariae) napját, amely emléknap aztán Nyugaton is elterjedt. Noha a keresztények kezdettől fogva hitték és vallották Mária mennybevételét (Assumptio Beatae Maria), mint dogmát csak 1950-ban hirdette ki Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa Miserentissimus Deus kezdetű bullájával.

A magyar államalapítás és a keresztény egyházszervezés korából való két fontos dél-alföldi bencés monostornak, a csanádinak és a szerinek Nagyboldogasszony volt a címünnepe. Az utóbbinak az alapjai jelenleg is megtekinthetők az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

A szegedi nagytáj régi magyar katolikusainak életében is fontos volt Nagyboldogasszony napja, amelyhez vallási tartalma mellett számos néphagyomány kötődött. Szőregi találós kérdés volt: „Hol magasabb a föld az égnél? Ott, ahol Máriát eltemették.” A szeged-alsóvárosi ferences kolostor atyái ezen a napon hagyományosan virágokat szenteltek – köztük a Boldogasszony növényének tartott mentát –, amelyeket a hívek hazavittek és egész évben gyógyfüvekként alkalmaztak a legkülönbözőbb betegségek esetére. Tápén Nagyboldogasszony napján szentelt virágot tettek a fiatal pár ágyába, hogy gyermekáldásban legyen részük, s aztán a gyerekágyba is, hogy a kicsit óvja a bajtól, betegségtől. A tápai nép egyébként úgy vélte: az ünnep éjjelén egy rövid időre megnyugvást lelnek azok a tisztítóhelyen szenvedő lelkek, akik életükben tisztelték Szűz Máriát.

Szobori búcsú

Szeptemberben szintén jeles Mária-ünnepek vannak. Szeptember 8. Kisboldogasszony napja, szeptember 12. pedig Mária nevenapja. Kisboldogasszonykor a katolikus egyház Jézus édesanyjának születésére emlékezik. Ez a nap ugyanis kilenc hónappal december 8. után van, ami a Szeplőtelen Fogantatás (Conceptio Immaculata) ünnepe. A Boldog IX. Piusz pápa által 1854-ben az Ineffabilis Deus kezdetű bullában kihirdetett hitigazság lényege, hogy Mária fogantatása pillanatától mentes volt minden – köztük a minden emberre a születéssel „örökölt” eredendő, vagy más elnevezés szerint áteredő – bűntől. Ez a tulajdonsága tette lehetővé számára, hogy a tökéletesen jó Istent, a Megváltót, Jézus Krisztust a testébe fogadhassa.

A Szeged környéki katolikusok a tizenkilencedik–huszadik század fordulójától, a millenniumi Árpád-emlékmű fölállításától kezdve Kisboldogasszony napján ünnepi szentmisén vettek részt a szobor mellett, a bencés rend egykori szeri monostora templomának romjainál. Ezt az alkalmat a népnyelv „szobori búcsúnak” nevezte. A kommunista diktatúra idején nem lehetett megünnepelni, s a hagyományt csak tizenöt esztendeje újította meg és támasztotta föl az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Idén szeptember 4-én került megrendezésre. Az ezen a napon kiosztott Szer üzenete-díjat ebben az évben Szakály Sándor történészprofesszor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója vehette át.

Patrona Hungariae

A katolikus egyházi év csaknem tucatnyi Mária-ünnepe közül sajátosan a magyar keresztény hagyományhoz kötődik Mária, Magyarok Nagyasszonya emléknapja, amely október 8-án van. Szűz Mária ugyanis Magyarország fő mennyei pártfogója, védelmezője. 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján bekövetkezett halála előtt – tartja a keresztény hagyomány – a koronáját, s ezzel szimbolikusan az országát, Máriának ajánlotta föl a fiúörökös nélkül elhunyt első magyar király, Szent István. Azóta Szűz Mária Magyarország pártfogója (Patrona Hungariae). Nem véletlen, hogy Kölcsey Ferenc Himnuszának elterjedése és kanonizálása előtt a katolikus vallású magyarok a Boldogasszony anyánk kezdetű egyházi dalt énekelték nemzeti imádságként.

Patrona Hungariae alakja évszázadokon keresztül ott volt a magyar pénzérméken, a tizenkilencedik századi klasszikus magyar irodalmi szövegekből – például Jókai Mór, vagy Mikszáth Kálmán műveiből – ismert fémpénz, a „máriás” is róla kapta a nevét. A magyar honfoglalás ezredik évfordulóján, a millennium idején XIII. Leó pápa engedélyezte a magyar katolikusoknak, hogy külön ünnepnapon – amely eredetileg október második vasárnapja volt – emlékezzenek meg Máriáról, Magyarok Nagyasszonyáról. A szegedi fogadalmi templom, amely jelenleg a szeged-csanádi egyházmegye székesegyháza védőszentje szintén Mária, Magyarok Nagyasszonya.