Szer és a jog

1896 a millennium éve volt, amikor országszerte ünnepségekkel, politikai gyűlésekkel, tudományos tanácskozásokkal, egyházi szertartásokkal, bálakkal emlékeztek meg a magyarság Kárpát-medencébe való ezer esztendővel korábbi betelepedéséről. Akkoriban két alföldi város is büszkén vállalta annak az örökségét, hogy területén került megrendezésre a honfoglaló Árpád vezetésével Szeren tartott első „országgyűlés”. Kecskemét törvényhatósága Felsőpusztaszer (a mai Pusztaszer) halmainak egyikén, míg Szeged város közönsége hathatós támogatásával a magyar állam a Csongrád vármegyei Sövényháza (a mai Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark területén) földjén emeltetett emlékművet a honfoglalás monumentumaként. Az előbbinek 1896. június 20-án tették le az alapkövét, az utóbbinak egy héttel később.

Anonymus Gesta Hungarorum című munkájában olvashatjuk, hogy Salán legyőzése után Árpád, nemeseivel együtt, Szer földjére vonult elrendezni az ország dolgait (Pais Dezső fordításában). „A diadal után Árpád vezér meg vitézei innen továbbvonulva addig a mocsárig mentek, melyet Körtvély-tónak mondanak, s ott maradtak a Gyümölcsény-erdő mellett harmincnégy napig. Azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétekért. Egyszersmind ott a vezér vele jött nemeseinek különböző helységeket adományozott összes lakosságukkal együtt. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának. Majd a vezér azt a helyet Ondnak, Ete apjának adta a Tiszától a Botva-mocsárig és a Körtvély-tótól Alpár homokjáig. Utóbb pedig bizonyos idő elteltével Ond fia, Ete sok szlovént gyűjtött össze, s Alpár vára meg a Bőd-rév között igen erős földvárat építtetett, melyet a szlovének a maguk nyelvén Csongrádnak, azaz fekete várnak neveztek.”

Emlékoszlop a hét honfoglaló vezérnek

Kecskemét városa 1896 májusában tartotta a millenniumi ünnepségeket. A Kecskeméti Lapok című helyi orgánum szerkesztősége tizennégy oldalas ünnepi számot jelentetett meg ebből az alkalomból. Ünnepnapon címmel patetikus hangvételű vezércikk indította a lapszámot. Ebben a szerző Kecskemétnek a millenniumi megemlékezésekben meglévő kiemelt szerepét fogalmazta meg. Ennek alapja az volt, hogy a város határában és részben a tulajdonában volt a mai Pusztaszer (az egykori Felsőpusztaszer), amelynek területén – a föntebb említett középkori gestaíró nyomán – a hagyomány szerint Árpád nagyfejedelem és a többi honfoglaló vezér fölosztották egymás között az ország területét és megállapodtak a hatalom gyakorlásáról.

Felsőpusztaszer az 1820-as években lett Kecskemét birtoka. Bár a város közgyűlése az 1880-as években kimondta, hogy a Kecskeméttől több mint ötven kilométerre fekvő tanyaközpont Kistelekhez tartozik közigazgatásilag, az jogilag továbbra is város tulajdona maradt. Kecskemét 1896-ban a turulmadárral és a hét honfoglaló vezér arcképével díszített emlékoszlop állítását kezdeményezte Felsőpusztaszeren, ami azonban csak 1900-ra készült el.

„Széles Magyarországon nincs város – fogalmazta meg a Kecskeméti Lapok  cikkírója –, amelynek Kecskemétnél több joga lenne ünnepelni. Szemünk sugara odaér a viruló mezőkre, melyen a honfoglaló ősök a nemzeti alkotmány első pontozatát felfogadták, s kezünk fogása még érzi a kard markolatát, melynek csorbítatlan éle a mező virulását megőrizte. Senki jobban ez alkotmány szellemét meg nem őrizte, mint Kecskemét városa, ahol nem volt földesúr, de jobbágy se volt; ahol különbséget tenni kereszt és csillag között sohasem lehetett.”

Az ezeréves magyar múlt eseményeinek, sikereinek és kudarcainak számbavétele után optimista kicsengésű befejezést írt cikkéhez a lap munkatársa. „Nincs okunk, kétségbeesni, de van jogunk remélni. Nincs okunk félni, de van jogunk a jövőbe büszkén tekinteni. Nincs okunk elcsüggedni, de van jogunk bizalommal nézni elvégzett munkánk gyümölcse elé.”

Emlékmű Árpádnak

A magyar országgyűlés az 1896. évi VII. törvényben emlékezett meg a honfoglalás ezredik évfordulójáról. Ebben több emlékmű fölállításáról is határozott a törvényhozás: köztük a mai ópusztaszeriről. Az emlékmű – amelyhez a honfoglaló fejedelem szobrát Kallós Ede képzőművész készítette, míg a mintegy alapjául szolgáló építményt Berczik Gyula építészmérnök tervezte meg – alapkövét 1896. június 27-én tették le, s kész alkotást 1897. május 21-én avatták föl.

Az alapkőletételen Darányi Ignác fölművelésügyi miniszter – a Pesti Hírlap tudósítása szerint – az alábbi gondolatokat fogalmazta meg.

„A magyarok e hazát fegyverrel szerezték, de bölcsességgel tartották meg. Más nemzeteknek is voltak fegyvereik, vitézségük is volt hozzá és mégsem tudtak megtelepedni, mert hiányzott náluk az az államalkotó erő, mely Árpádot és a vezéreket jellemezte. A honalapítás nagy harcaiban történeti hagyományaink szerint a fegyver szerencséje főleg a szomszédos alpári mezőn dőlt el ; a Zalán bolgár fejedelem felett kivívott diadal megszerezte Árpádnak a Duna és Tisza közét és neki a Dunántúl és Tiszántúlra is fontos pozíciót biztosított. A honalapítók bölcsességének pedig próbaköve volt az első nemzetgyűlés, mely Béla király névtelen jegyzője szerint ezen a helyen tartatott.

Itt, a Körtvélyes tó partján s a Gyümölcsény erdő mellett vették »szerbe«, itt hozták rendbe őseink, harmincnégy napig tanácskozván, az ország dolgait; innen nevezték is el e helyet Pusztaszernek. Itt adtak testet az etelközi vérszerződésnek, melyet más nagyobb nemzetek is méltán irigyelnek tőlünk. Itt született alkotmányunk, s nem túlzok, ha azt mondom, hogy ezen alapokra építve adta ki később Szent István törvényeit; ezen a nyomon keletkezett az aranybulla, majd később a pragmatica sanctio. Elmondhatjuk, hogy alkotmányunk ma is ezeken az ősi alapokon nyugszik.”