A középkori Magyar Királyságban a királyné személye lényegében a mindenkori uralkodótól függött, státuszát és jövedelmét tőle nyerte. A köztudatban is elsősorban a királyok neve maradt fent. Mégis akadtak néhányan, akik igyekeztek a királynék szűkre szabott keretein belül nyomot hagyni a magyar történelmen. Tíz különleges királynét mutatunk be közülük.

(Boldog) Gizella

Gizella a német-római császár testvéreként és a bajor herceg lányaként rendkívül erőteljes szövetséget biztosított a fiatal I. (Szent) István számára. Többen a nevéhez fűzik a német térítőpapok és fegyveresek megjelenését a magyar királyi udvarban. Egész biztosan az ő keze munkája is megtalálható a magyar koronázási paláston. Alakja különös átalakuláson ment keresztül a középkori magyar forrásokban: míg a korai elbeszélők az erényeit emelték ki, addig később ő vált azzá az idegenné, akinek a parancsára a későbbi Árpád-házi királyok ősét, Vazult megvakították.

Férje halála után özvegyként rosszul bántak vele, sem Orseolo Péter, sem Aba Sámuel nem viselkedett vele méltányosan. 1044-ben Passauba távozott, ott belépett a helyi apácakolostorba, amelynek később a vezetője lett. Ottani sírja ma is zarándokhely.

Ilona

II. Béla felesége alighanem azon kevesek közé tartozott a magyar történelemben, akik királynéként is ténylegesen vezették az országot. Férjét még gyermekkorában Könyves Kálmán vakíttatta meg, és emiatt, valamint a magyar krónikákban leírt alkoholizmusa miatt korlátozottan lehetett cselekvőképes uralkodó. II. Béla uralkodásának első évében az aradi országgyűlésen Ilona parancsára fogták el és mészárolták le Kálmán híveit.  Béla halála után fia, II. Géza került a trónra. Uralkodása elején Ilona, valamint a királyné testvére Belos bán gyakorolták a tényleges hatalmat, biztosítva Géza stabil uralkodását.

Gertrúd

Gertrúd alakja az idegen, számító, a szokásokat semmibe vevő nőként jelenik meg a magyar irodalomban. Sőt, egyesek szerint a Gizellára vonatkozó negatív felhangú történetek a magyar krónikákban igazából Gertrúdra vonatkoztak, csak a regnáló király feleségét vagy édesanyját a szerzők nem akarták befeketíteni. Az irodalmi túlzások mögött vélhetően az állhatott, hogy Gertrúd más jellegű királynéi mintákat hozott magával otthonról. Nem mellesleg II. András szétosztotta hívei között az addig tekintélyes királyi birtokok jelentős részét, és ebben az adományban gyakrabban részesítette a királyné rokonságát, mint a vele bizalmatlan magyar előkelőket. A konfliktus odáig fajult, hogy 1213-ban a Pilisben meggyilkolták a királynét.

Laszkarisz Mária

IV. Béla feleségét nem elsősorban a politikai szerepe, hanem a férje iránti ragaszkodása okán érdemes megjegyezni. A szentföldi hadjáratából hazatérő II. András intézte el a házasságukat, ám később változtak a politikai viszonyok, és válást akart kikényszeríteni. Béla eleinte engedett az apjának, ám később megtagadta a házasság felbontását és a feleségével együtt menekült külföldre. Béla már koronás király volt, amikor a tatárok elől ismét együtt kellett menekülniük, először Ausztriába, utána pedig a dalmát tengerpartra. Laszkarisz Mária itt két leánygyermeknek is életet adott. Életének második felét megkeserítette férje és legidősebb fia ismétlődő konfliktusa, amelyben a király mellé állt. Béla halála után röviddel ő is elhunyt.

Kun Erzsébet

Kun Erzsébet, V. István felesége nem egy európai királyi családból származott, hanem egy kun fejedelem lánya volt. Élete arra az időszakra esett, amikor a Magyar Királyság zaklatottabb, számos belső konfliktussal terhelt időszakot élt át. Így a gyermekeivel együtt esett fogságba akkor, amikor IV. Béla király megtámadta István herceget. Később át kellett élnie azt is, hogy a fiát Gutkeled Joachim, egy magyar előkelő 1272-ben elrabolja, bár egyes vélemények szerint ebben a királyné keze is benne lehetett. Férje rövidesen elhunyt, így a kiskorú király helyett részben Erzsébet gyakorolta a hatalmat. Azonban már a kezdetektől fogva különböző főúri csoportosulások egymással viaskodtak az ország kormányzásáért, így tartós sikereket nem érhetett el. Fiával egy időben, 1290 körül hunyt el.

Piast Erzsébet

Piast Erzsébet rendkívül fiatalon, 15 évesen lett a több mint kétszer olyan idős I. Károly felesége, ám a korábbi királynékkal ellentétben sokkal erősebb befolyást harcolt magának ki. Szerepe lehetett az 1335-ös visegrádi királytalálkozó tető alá hozásában, és abban, hogy öccse, Kázmér, a későbbi I. (Nagy) Lajost jelölje utódának, ha nem születik fia. A Zách Felícián által elkövetett merényletben négy ujját is elveszítette, a merénylő nem véletlenül választotta célpontnak a királynét is. Nagy Lajos idején szinte társuralkodói szintre emelkedett, a király gyakran említette okleveleiben, hogy a döntése előtt az édesanyjával konzultált. Fontos diplomáciai látogatásokat tett Nápolyban, hogy elősegítse másik fiának, Andrásnak az ottani királyságát, a küldetése viszont később kudarcot vallott, amikor távozása után a fiatal herceget meggyilkolták. Lajos kormányzóként Lengyelországba is elküldte.

Kotromanic Erzsébet

Kotromanic Erzsébet, az ifjabb királyné, ahogy az oklevelek sokáig említették, évtizedekig élt édesanyja és férje, Nagy Lajos árnyékában. Amikor férje meghalt, akkor lánya, Mária királynő nevében Erzsébet gyakorolta a kormányzást. A Nagy Lajos által örökül hagyott feltételeket megpróbálta átszabni, így más férjet keresett Máriának a francia király testvére személyében. Az eredménytelen kormányzásával elégedetlen magyar előkelők azonban csakhamar felkelést indítottak, és 1385-ben új királyt választottak II. (Kis) Károly személyében. Erzsébet, miután látta, hogy nem tud elegendő fegyveres erőt szembe állítani velük, látszólag lemondott és beleegyezett az új uralkodó feltételeibe. Néhány héttel később azonban egy általa felbérelt merénylő, Forgách Balázs halálra sebezte Károlyt, Erzsébet pedig visszaszerezte a hatalmát. 1386-ban azonban a lázongó Délvidéken Mária királynőt és Erzsébetet elfogták, Forgáchot pedig megölték. Erzsébet még a fogságban sem adta fel a szervezkedést, ám a fogvatartói végül megfojtatták.

Luxemburgi Erzsébet

Zsigmond király lányáról nagyon keveset hallunk, pedig ő is igyekezett a hagyományos királynéi szerepeken túllépni. Édesanyját, Cillei Borbálát, Zsigmond 1419-ben házasságtörés gyanúja miatt száműzte Váradra, Erzsébet pedig vele tartott. Rossz körülmények közé kerültek, a beszámolók szerint még tetvessé is váltak. A király egy lengyelországi útja előtt útközben maga elé rendelte a királynét, ahol végül Erzsébet könyörgésére bocsátott meg neki. Erzsébet Habsburg Albert felesége lett, ám ő nem elégedett meg ezzel, hanem a saját jogán bele kívánt szólni apja örökségének a kormányzásába, erre azonban nőként kevés lehetősége akadt, Zsigmond halála után sem őt, hanem férjét, Albertet koronázták meg. 1439-ben azonban elérte, hogy a budai országgyűlés társuralkodói rangra emelje és férje örökösévé nyilvánítsa. Amikor Albert nem sokkal később meghalt, a magyar rendek Ulászló lengyel királyt nézték ki Erzsébet férjének, aki látszólag beletörődött a sorsába. Valójában azonban megbízta Kottanner Jánosnét, hogy lopja el a Szent Koronát, és a férje halála után született V. Lászlót koronáztatta meg magyar királynak. Az így kitörő polgárháborúban azonban, főleg az Ulászló mellett harcoló Hunyadi Jánosnak köszönhetően, nem ért el tartós sikert, így a felek békére kényszerültek. A megegyezés után azonban Erzsébet váratlanul elhunyt, fia uralkodását nem érhette meg.

Aragóniai Beatrix

Beatrix királyné, számtalan magyar királynéhoz hasonlóan, az utókor számára az ármánykodó idegenként maradt fent az emlékezetben. Mátyás sokáig kereste a megfelelő arát magának, és a fiatal, intelligens Beatrix jó választásnak tűnt. Nem kétséges, hogy rendkívüli szerepet játszott a magyarországi humanizmus elterjesztésében. Bonfini is feljegyezte, hogy érkezésével más szokások honosodtak meg a budai királyi udvarban, a királyhoz nem lehetett már közvetlenül odalépni egy-egy lakoma alkalmával, és lecseréltette az addig használt elnyűtt terítőket és evőeszközöket. Az ő jelenléte sarkallta Mátyást arra, hogy jobban kihasználja a humanista eszmékkel kapcsolatos meglévő érdeklődését. Meddő lévén azonban a várva várt trónörököst nem tudta megszülni. Bár felmerültek olyan gyanúsítások, hogy megmérgezte Mátyás királyt, valójában a státusza miatt neki az állt érdekében, hogy a férje minél tovább életben maradjon. Az 1490-ben kitörő örökösödési háborúban Ulászlót támogatta, aki megígérte, hogy elveszi feleségül, így a királynéi pozíciója megmaradhat. Ám Bakócz Tamás esztergomi érsek segítségével formai hibát követtek el az esküvőn, és Ulászló ezt követően tartózkodott attól, hogy négyszemközt maradjon Beatrixszal. Az átvert királyné Esztergomban épített ki magának egy humanista udvart, ám amikor 1500-ban érvénytelenítették a házasságot, el kellett hagynia Magyarországot. Mivel a családja időközben elveszítette a nápolyi trónt, elszegényedve halt meg.

Candale-i Anna

Candale-i Anna francia területről érkezett Magyarországra azért, hogy II. Ulászlót így nyerjék meg egy Habsburg-ellenes szövetség tagjának 1502-ben. Anna 18 évesen ment hozzá az akkor 46 éves magyar királyhoz. Ennek ellenére kettejük közül ő volt a határozottabb jellem, részt vett az ország kormányzásában romló egészségű férje oldalán. A magyar előkelők körében, számos elődjével ellentétben hamar népszerűvé vált. Királynéként a férje életében trónörököst szült, ami utoljára Piast Erzsébetnek sikerült Magyarországon. II. Lajos születése azonban végzetesnek bizonyult Annának: elkapta a gyermekágyi lázat, és a fia születése után három héttel elhunyt.