A középkor népszerű témája a filmeknek és a sorozatoknak, mozgóképen gyakran jelenik meg a korszak. Ám a látványosság és a filmes hatás kedvéért gyakran olyan megoldásokat is használnak, amelyek rendkívül távol álltak a mindennapi valóságtól. Tíz középkorral kapcsolatos gyakori filmes klisét szedtünk össze, amelyet nem érdemes elhinni.

A középkori lovagokat daruval emelték a nyeregbe

Az egyik gyakori, bár manapság már kikopóban lévő motívum az, hogy a középkori páncélokban alig lehetett mozogni és külön daruval emelték nyeregbe az embereket. Valójában, ha a középkoriak csatába vonultak, akkor elég komplikált megoldás lett volna mindenkit egyenként daruval nyeregbe emelni, és ezt ők is tudták… A teljes testet fedő páncélok között is különbséget teszünk a lovagi tornákon és a csatatereken használt darabok között. Előbbiek a súlyosabb darabok, utóbbiaknak biztosítaniuk kellett annyi mozgást, amennyi nem okozott életveszélyt a használója számára egy mozgékonyabb ellenféllel szemben. Az valóban előfordult, hogy egy-egy embert páncélostul daruval emeltek nyeregbe, de ez a ritka alkalom tornákon és eleve túlsúlyos lovasokkal fordult elő. (Mint pl. VIII. Henrik angol király esetében).

VIII. Henrik páncélja, amelyet Boulogne ostrománál viselt 1544-ben, már jelentős túlsúllyal küszködve

A csaták legnagyobb harcosai nem viseltek sisakot

Filmen gyakran előfordul, hogy a főhős nem visel sisakot harc közben. Ez különösen igaz abban az esetben, ha egy film vagy sorozat főhőséről beszélünk. Valójában a középkori csataábrázolásokon mindenkin van sisak. Nem véletlenül, azt már az ókor óta tapasztalatból tudták, hogy a fejsérülések járnak a legsúlyosabb következményekkel, ezért igyekeztek azt mindenáron megvédeni. Ez a középkorban sem volt másképpen. A filmes megoldások valójában azért születnek meg, mert a színészek egyik legfontosabb „munkaeszköze” az arca, ha ezt egy sisak eltakarja, akkor sokkal nehezebbé válik a szerep eljátszása.

A Vikings című sorozat egyik képén jól látható, hogy a főszereplők nem viseltek sisakot - az egyik statisztának azért jutott egy...

A középkoriak leggyakoribb fegyvere a kard volt

A filmvásznon gyakran látunk karddal viaskodó embereket, a történelmi filmeket is gyakran illetik „kardozós” zsánerként. A kard használatának valóban volt presztízse már a középkorban is, vívókönyveket írtak és a gyakorlatok szerint harci iskolákat is megkülönböztetünk. Ám ebből is kitűnik, hogy a kard használatának az elsajátítása egy hosszú tanulási folyamatot igényelt, ami keveseknek adatott meg. A leggyakoribb fegyver, amelyet a fegyverforgatásban járatlanabb emberek kezébe is előszeretettel adtak, a lándzsa volt. A lándzsa alapszintű használatához ugyanis jóval kevesebb tanulás kellett, a középkorban ugyanis nem volt idő hosszú kiképzésre. Ráadásul a lándzsákat olcsóbban lehetett előállítani, mint a kardokat.

A középkori emberek mocskosak voltak és sosem fürödtek

Gyakori tévhit, hogy a középkorban nem, vagy csak nagyon ritkán fürödtek az emberek. Valójában az ezeréves középkor alatt a különböző régiók embere eltérő módon viszonyult a fürdéshez. Angol szerzetesek meglepve írták a skandináv támadóikról, hogy legalább hetente egyszer megfürdenek. A római fürdőkultúra sem halt ki a Római Birodalom bukásával egyik napról a másikra. A középkori városokban pedig léteztek közfürdők, amelyek némileg különböztek a maiaktól: koedukáltak voltak és lehetett bennük enni-inni. A kései középkorban azonban részben a fürdőket okolták a járványokért és az egyház sem nézte jó szemmel a fürdők körüli prostitúciót, ezért Európa-szerte lassan bezárultak. A szappan egyébként Európában éppen a középkorban terjedt el. A víztől való általános ódzkodás inkább a középkor utáni időszakot, a 17-18. századot jellemezte.

Ezen a középkori fürdőábrázoláson jól látható, hogy a fürdő koedukált volt és ettek-ittak fürdés közben 

A középkori emberek állatok módjára ettek

Gyakori filmes klisé, hogy a középkori lakomákon „kézzel-lábbal” ettek, nem ügyelve semmire. Valójában a lakomáknak létezett etikettje. Mivel az ételek közös tálakban és edényekben voltak, így mocskos kézzel nem illett hozzájuk nyúlni, a házigazdáknak biztosítaniuk kellett egy tál vizet a kézmosáshoz. Az evőeszközök közül elterjedt volt a kés használata, illetve a tésztát előszeretettel fogyasztó itáliaiak nyomán a késő középkorban használni kezdték a villát is. Az archoz kézzel hozzányúlni például szintén illetlenségnek számított az evés megkezdése után, mivel „piszkosnak” tekintették.

Ezen a középkori lakomaábrázoláson láthatóak a közös tálakra tett ételek és az evőeszközök

A középkori emberek barna és szürke bőrcuccokban jártak

Ha látunk egy jelenetet, amelyikben sötét színű, lógó bőrruhás emberek szerepelnek, akkor alighanem egy történelmi film jut az eszünkbe. A filmekben ugyanis, különösen a statisztákat és a mellékszereplőket, sötét színű ruhákba öltöztetik, amelyek barnák, szürkék vagy sötét színűek. A valóság azonban az, hogy a középkori emberek sokkal színesebben öltöztek, mint ahogyan azt a filmesek elképzelik. Gyakran olyan színkombinációkat is láthatunk ábrázolásokon, mint a kék és a sárga, amelyeket ma már nem igen viselnénk együtt a mindennapokban. Az egyes színek gyakorisága általában attól függött, hogy a ruhák megfestésére használt anyag mennyire volt megfizethető. Emiatt például piros szín és árnyalatai például ritkábban fordultak elő a hétköznapi emberek viseletében. De abban biztosak lehetünk, hogy sokkal színesebben öltöztek a korabeli emberek, mint ahogyan a filmvásznon látjuk őket.

Egy 14. századi ábrázolás részlete, a földművesek által viselt ruhák erőteljesen elütnek a filmekben látott daraboktól

A városokban az éjjeliedényeket az utcára ürítették

Ha a középkori városok élhetetlenségével akar valaki példálózni, akkor biztos eszébe jut a filmekben gyakran látott jelenet, hogy az éjjeliedényt az ablakon át ürítik ki. Valójában azonban erre néhány szatirikus leíráson kívül nem igen találunk példát, vagy ha igen, ott kifejezetten tiltották a gyakorlatot. A középkori emberek kifejezetten ódzkodtak az emberi és az állati ürüléktől, nem törekedtek arra, hogy az ablakuk alá gyűjtsék azt. A középkori városok általában külön embert tartottak arra, hogy az emberi és állati ürüléket összeszedjék és a városon kívülre szállítsák. Egyes városokban ezt vállalkozók végezték, akik a trágyát a környező földek tulajdonosainak adták el.

A középkorban mindenhol fáklyákkal világítottak

Szintén gyakori filmes eszköz a falakra felszerelt, nagy fényességet árasztó fáklyatartók használata vagy a fáklyával való közlekedés. A középkorban kétségtelenül használták világításra, de csak külső terekben. A fáklya ugyanis füstöl és kormozik, ami nem túl praktikus akkor, ha fedett belső tereket akarunk világítani vele. Valójában a középkorban mécsesekkel világítottak inkább. A mécses két részből állt, egy éghető anyag tárolására szolgáló kisebb edényből és egy belőle kilógó kanócból.

A nőket állati sorban tartották a középkoriak

A filmekben gyakran találkozunk azzal az ábrázolással, hogy a nőket önálló akarat nélküli állatokként tartották. Az kétségtelen, hogy a középkori viszonyok egyáltalán nem tekinthetőek ideálisnak a mai helyzethez képest, ám ez nem jelentette azt, hogy a nőket állatként kezelték volna. A középkor rendkívül hierarchikus társadalmában a nőknek is megvolt a maguk szerepe, amelyből ritkán tudtak kilépni. Természetesen előfordult, hogy pl. nő örökölte egy királyság trónját, vagy tekintélyes birtokokat és címeket. Viszont az is elmondható, hogy minél lejjebb élt valaki a társadalmi hierarchiában, annál több szabadsága volt a mai fogalmaink szerint a saját sorsáról dönteni.

A középkori embereknek feltűnően rosszak voltak a fogaik

A filmekben jellemző megoldás, hogy a középkori szegény embereknek nagyon rosszak, vagy egyenesen hiányosak a fogaik. Modern fogászati ellátás kétségtelenül nem létezett a középkorban, ám az étrendből is hiányzott valami, ami manapság mindennapos: a cukor. A cukor a középkorban egy rendkívül drága összetevő volt, így rendkívül ritkán fogyasztották. Ebből kifolyólag sokkal kevésbé jellemezte a középkoriakat a manapság annyira gyakori fogszuvasodás. Meglepő módon ráadásul a vagyonosabbak fogai rosszabbak lehettek, mint a szegényebb társaiké, mivel nagyobb eséllyel jutottak cukorhoz, vagy cukrozott ételekhez. A fogak általános romlása elsősorban majd a gyarmatosítás után indul el, amikor iparosítják a cukorgyártást és megfizethetővé és mindennapossá válik a cukor használata.

Ha valódi középkori eszközöket vagy középkori világokat szeretnénk látni, a filmek helyett érdemes inkább az ezzel foglalkozó élményparkokba és bemutatóhelyekre elmenni, ahol hozzáértők mutatják be az egykorvolt világot.